Rend és rendetlenség - 2020. április
Szeretem, ha rend van körülöttem. Nemcsak a lakásban, szobában, íróasztalon, fiókban, táskában, hanem a számítógépemben, a fejemben is. Mappákat gyártok, feliratozom, belerakom a dolgokat, hogy majd máskor is megtaláljam. A helyén keresem a dolgokat, így érzem biztonságban magam. Nem tudom, hogy ez neveltetés vagy velem született tulajdonság-e. Ugyanakkor a nagyon steril minimal módon kialakított lakás is zavarna. Kellenek a polcra könyvek, emlékek, virágok, képek a falra (lehetőleg sok).
Szeretem a mintás csempéket – máshol, szeretem a mintás anyagokat - máson. Nincs a lakásunkban mintás csempe letéve és alig van mintás ruhám.
Három évvel ezelőtt a MAOE országos tárlatának Rend és káosz volt a címe. Akkor jöttem rá, hogy mennyire fontos mindkettő nekem, illetve a rend fontosabb, de túl unalmas, ha nincs egy kis felfordulás körülötte. Erre a kiállításra a Retro című rézkarcomat adtam be, amin annak a háznak a lépcsőházának burkolatát jelenítettem meg, ahol felnőttem. (Ez egy az 1960-as években épült háromemeletes ház.) Az eredeti burkolatot fel kellett szedni, amikor volt egy csőtörés és egy másfajta csempével pótolták. Azt is egyfajta rend szerint, de ha két rend találkozik, akkor az inkább rendetlenségnek látszik. Tavaly még két darabbal kiegészítettem ezt a grafikámat.
Tavaly júniusban megismerkedtem a rajzmeditációval, sőt oktatója lettem ennek a módszernek. Nem gondoltam, hogy különösebben magával fog ragadni ez a fajta rajzolás, de aztán a szigorúbb, geometrikus mintákat nagyon szerettem rajzolgatni. Közben rájöttem, hogy én már az 1980-as években készítettem hasonló jellegű grafikákat, anélkül, hogy tudtam volna, hogy ez az. Aztán az egyik kolléganőmnek, Ugray Zsuzsának a kiállításán láttam, hogy ő is készített ilyesmi, tollrajzokat a kezdet kezdetén.
Aztán októberben a budapesti Ludwig Múzeumban láttam a Mintázatok és dekoráció című kiállítást, ami teljesen elvarázsolt. Ott volt olyan festmény, amelyik az iszlám mintázatokat dolgozta fel.
Február végén az utolsó kiállításélményeim egyike volta Kiscelli Múzeumban a Vera Molnár Rend és Rend a rendetlenségben című tárlata. Ezt a Franciaországban élő magyar születésű alkotót is vonzotta a rendkeresés, de ő is belevitt mindig valami „rendetlent” is az alkotásaiba.
Február elején Marokkóban jártunk. (Micsoda szerencse, hogy még ezelőtt az őrület előtt megtettük ezt!!!) Nem először jártam iszlám országban, nem először varázsoltak el a gazdag geometrikus minták, csempemozaikok. Azt mondják, hogy mindegyik tökéletesnek gondolt felületbe direkt belevittek valami hibát, mondván, hogy tökéletesre csak isten képes.
Rengeteget fotóztam, de rajzos útinaplót is vezettem. Most itthon, ebben a nagy szobafogságban újra megnéztem a képeket. Márciusban festettem néhány tájképet a fotók alapján, aztán most Húsvét körül, a rácsos ablakok ihlettek meg. Valószínű nem véletlen, hogy éppen most éppen ez. Rács – bezártság, ablakok – kitekintés (vagy annak a vágya). Először pár kisebb vázlatot készítettem, aztán belekezdtem két nagyobb méretűbe is. Ezek a szigorúan ismétlődő minták egyfajta biztonságot jelentenek nekem, és teljesen bele tudtam feledkezni a rácsok megrajzolásába, festésébe. Ugyanakkor ezek már régi rácsok, bizonyos helyeken hiányosak, deformálódtak. Ott a szigorú rend, de technika, az akvarell lehetőséget biztosít egy kis lazaságra, oldottságra, véletlenszerűségre.
A 90-es évek elején Zebegényben hasonló mintázatú kerítéseket rajzoltam, majd szitanyomatokat készítettem belőlük. Kicsit olyan, mintha visszatértem volna ehhez a motívumhoz.
Azt hiszem, mindebből láthatóvá vált mások számára is, hogy milyen régóta jelen van az életemben és az alkotómunkámban is a rend és a rendetlenség és hogy a mintákat nem egyszerűen csak dekoráció.
Művészi ajándékokat, főleg rézkarcokat és akvarelleket készítettünk különböző témákról, amelyek számunkra fontosak: Kecskemétről, Magyarországról, zenei témákról, de még a Caminóról és persze más témákban is talál a munkáink között olyat, amelyet jó szívvel ajándékozhat oda másnak vagy önmagának.
